Mikor kap biztonsági frissítést a Galaxy készüléked?! – júniusi helyzetjelentés


Nagyon egy rugón jár az agyunk a SamMobile oldalával, ugyanis reggel készítettük elő a soron következő bejegyzést. A 2020-as évből 5 hónapot tudunk magunk mögött, így jogosan merülhet fel a keresztkérdés, hogy a Samsung termékeinél milyen rendszerességgel érkezhetnek biztonsági frissítések? A tavaszi állapotot még április folyamán felmértük, hiszen szóba került, hogy a Galaxy S7 és a Galaxy S7 Edge már nem kap többé – ami csak részben igaz, ugyanis ha valami olyasféle hiba/rés merülne fel, ami károsítaná a felhasználóit, akkor mindenképpen rá is befutna javítás, azonban a jelenlegi felállás szerint többet már nem szánnak neki.

Biztonsági frissítést emlegetek, amit ne tessék összekeverni a gyártó általi javító frissítésekkel. Gondolok ez alatt mondjuk a Galaxy S20-családra, ahol volt, hogy 1 hónap leforgása alatt kétszer-háromszor is befutott javítás. A biztonsági frissítés arra hivatott, hogy a hackerek elleni támadásokat kivédjék, s ezáltal ne károsítsák meg a felhasználókat semmilyen módon.

Akkoriban készítettünk egy áprilisi állapotot, így van mihez viszonyítanunk: Mi változott az elmúlt 2 hónap alatt? Pl.: az, hogy a Galaxy S8 és a Galaxy S8+ elvesztette havi rendszerességét, és átkerült a negyedévi státuszba. A legtöbb 2020-as A-szériatagotgondolok: a Galaxy A51-re vagy éppen a Galaxy A71-reszintén negyedévente kapják meg a biztonsági frissítésüket. Ezen kívül pár régebbi modell átkerült a „nem fixált rendszerességű” időszakra. (A teljesség kedvéért feltűntettem kiemelve, hogy mik a változások.)

(Zárásképp jegyezném meg, hogyha nem érkezett meg még a frissítés, akkor sem kell pánikba esned, mert a szerverekre fokozatosan engedik rá a készülékeket, hogy elkerüljék a terhelést. Másrészről, javasolt ilyenkor használni a manuális frissítési lehetőséget a Beállítások menüpont Szoftverfrissítés almenüjében; vagy ott a Samsung Smart Switch PC-re telepíthető programja, amivel hasonlóképp van módotok ránézni a frissítés elérhetőségére.)

A Galaxy Fold kreatívja.
Fotó: Samsung

Havi rendszerességgel érkezik:

Prémium kategória:

  • Galaxy Fold
  • Galaxy Z Flip

Galaxy S-széria:

  • Galaxy S20 | Galaxy S20 5G | Galaxy S20+ | Galaxy S20+ 5G | Galaxy S20 Ultra | Galaxy S20 Ultra 5G
  • Galaxy S10 Lite | Galaxy S10e | Galaxy S10 | Galaxy S10 5G | Galaxy S10+
  • Galaxy S9 | Galaxy S9+
  • Galaxy S8 | Galaxy S8+ | Galaxy S8 Active

Galaxy Note-széria:

  • Galaxy Note10 Lite | Galaxy Note10 | Galaxy Note10 5G | Galaxy Note10+ | Galaxy Note10+ 5G
  • Galaxy Note9
  • Galaxy Note8

Egyéb szegmens:

  • Galaxy A50
  • Galaxy A82018
  • Galaxy XCover4s | Galaxy XCover FieldPro | Galaxy XCover Pro
A Galaxy M11 kreatívja.
Fotó: Samsung

Negyedéves rendszerességgel érkezik:

Galaxy S-széria:

  • Galaxy S8 | Galaxy S8+ | Galaxy S8 Lite
  • Galaxy S7 Active

Galaxy A-széria:

  • Galaxy A71 | Galaxy A71 5G
  • Galaxy A51 | Galaxy A51 5G
  • Galaxy A41
  • Galaxy A31
  • Galaxy A21s
  • Galaxy A11
  • Galaxy A01
  • Galaxy A90 5G
  • Galaxy A80
  • Galaxy A70 | Galaxy A70s
  • Galaxy A60
  • Galaxy A50s
  • Galaxy A40
  • Galaxy A30 | Galaxy A30s
  • Galaxy A20 | Galaxy A20e | Galaxy A20s
  • Galaxy A10 | Galaxy A10e | Galaxy A10s
  • Galaxy A92018
  • Galaxy A8s | Galaxy A8 Star
  • Galaxy A72018
  • Galaxy A6 | Galaxy A6+
  • Galaxy A52017
  • Galaxy A2 Core

Galaxy J-széria:

  • Galaxy J8
  • Galaxy J7 Duo | Galaxy J7 Top | Galaxy J7 Prime2
  • Galaxy J6 | Galaxy J6+
  • Galaxy J4 | Galaxy J4+ | Galaxy J4 Core
  • Galaxy J3 Top
  • Galaxy J2 Core

Galaxy M-széria:

  • Galaxy M31
  • Galaxy M21
  • Galaxy M11
  • Galaxy M01
  • Galaxy M40
  • Galaxy M30 | Galaxy M30s
  • Galaxy M20
  • Galaxy M10 | Galaxy M10s

Galaxy Tablet front:

  • Galaxy View2
  • Galaxy Tab S6 | Galaxy Tab S6 5G
  • Galaxy Tab S6 Lite
  • Galaxy Tab S5e
  • Galaxy Tab S4
  • Galaxy Tab Active Pro | Galaxy Tab Active2
  • Galaxy Tab A 8.42020
  • Galaxy Tab A 8.02019 | Galaxy Tab A 8.0 Plus2019
  • Galaxy Tab A 10.12019
  • Galaxy Tab A 10.52018

Egyéb szegmens:

  • W20 5G
A Galaxy Note7 egykori kreatívja.
Fotó: Samsung

Nem fixált rendszerességgel, de érkezik:

Galaxy Note-széria:

  • Galaxy Note FE (Fan Edition)

Galaxy A-széria:

  • Galaxy A8+2018
  • Galaxy A6
  • Galaxy A72017
  • Galaxy A32017

Galaxy J-széria:

  • Galaxy J72017 | Galaxy J7Duo | Galaxy J7 Prime | Galaxy J7 Prime2 | Galaxy J7 Pop | Galaxy J7 Max | Galaxy J7 Neo | Galaxy J7+
  • Galaxy J52017 | Galaxy J5 Prime
  • Galaxy J32017 | Galaxy J3 Pop

Galaxy Tablet fronton:

  • Galaxy Tab E 8 Refresh
  • Galaxy Tab S3
  • Galaxy Tab A 2017
  • Galaxy Tab A 10.12016

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .